Égitestszabadító tündérmesék

Gyermekkorom legkedveltebb olvasmánya Benedek Elek: Világszép

Nádszál Kisasszony című mesegyűjteménye volt. Ezek közül is leginkább a
„királykisasszonyos” meséket szerettem. Tizenkét éves koromban az otthon
fellelhető mesésköteteket újraolvastam.
Jóval később, a Tanítóképző Főiskolán szakdolgozatomat a mesehősök
gyermeki személyiséget fejlesztő hatásáról írtam. Felméréseket végeztem
alsós tanulók körében és megállapítottam, hogy a személyiséget
legmélyebben a népmesék, ezen belül is különösen a tündérmesék fejlesztik.
Legfőbb szerepük az erkölcsi érzelmek és jövőbeli célok formálásában van,
de nagyon fontos a belső szükségleteket, vágyakat kielégítő hatásuk is. A
felnőtti tevékenységre készítenek fel, a pszichoszexuális fejlődést segítik
elő, példát adnak az érett női és férfi viselkedésre, amelyet a gyermek szinte
észrevétlenül épít be személyiségébe, és tart követésre méltó mintának.
Az elalvás előtt meghallgatott mese biztonságot ad a gyermeknek, hogy nem
kell félnie a sötétségtől és az egyedülléttől, mert a fény minden hajnalban
újjászületik, az éj szörnyeit legyőzi a hős, aki éppoly kicsi, mint ő, mégis
nagy erő rejlik benne. Tehát a fény, a szeretet, a boldogság hiánya csak
átmeneti állapot, az aranyhajú mesehős helyreállítja az eredeti „arany”
rendet.
A mesehallgatás azonban nemcsak a kicsinyek kiváltsága. A mély-
lélektani kutatások eredményei alapján a felnőttek lelki betegségeinek
gyógyítására is felhasználják, mivel a tündérmesék képesek a személyiség
felborult rendjét is helyreállítani. Joggal merül fel a kérdés, hogy mi a titka
a mesék gyógyító erejének.
Megfigyelték, hogy a világ minden táján azonos elemeket tartalmaznak a
népmesék, és ezt a jungi közös tudatalattinak tulajdonították. (Bruno
Bettelheim, Róheim Géza, Tóth Béla)
 Más tudósok az ősi mítoszok továbbélését fedezték fel a
tündérmesékben, és a beavatási rítusokkal vetették össze azokat. (Solymossy
Sándor, Vámos Ferenc, Berze Nagy János, Szántai Lajos, Magyar Adorján)
Később rájöttek, hogy a mesék olyan kozmikus-üdvtörténeti események,
amelyek asztrálmítoszi keretek között zajlanak. A cselekmény a Napút vagy
Állatöv 12 térbeli (csillagképek), és időbeli (jegy-érvénytartamok)
szakaszait járja be, hét szereplős működési rendje a hétbolygó-rendszer.
(Jankovics Marcell, Pap Gábor)
„A magyar népmese tulajdonsága, hogy teljes tisztaságában tükrözi az
ősi tudás áthagyományozott egyetemességét. A mesének, az Egész elvéből
következően nincs egyetlenegy értelmezési lehetősége. Bármilyen tetszőleges
irányból megközelíthető – pl. asztrológia, alkímia, jóga, Sámánizmus, népi
kozmológia – minden esetben valóságos képet ad a Lét természetéről és az
ember tudatában végre-hajtandó szakrális feladatról.” (Szántai Lajos)
Arany János is felismerte a mese különleges jelentőségét. Elveszett
eposzunk töredékeit látta bennük.
Véleménye szerint: …”ama folyók partjain, tábori tüzeknél, sátor vagy
Isten szabad ege alatt hallgató nép visszautasítá, ami nem életre való. S ha
mit elfogadott, kellett abban lenni valamin derekasnak, méltónak, hogy
emlékezetbe vésse, továbbadja firól-fira örökítse.”
Horváth István magyarózdi népmesegyűjtőnek (Kis-Küküllő mente,
Hegy megetti rész) még személyes élménye volt a pásztorok tűz melletti
mesélése:
„A férfiak a nyári éjszakák nagy részét a marhák mellett. töltötték a
legelőkön Az asszonyok maguk fonták, szőtték, készítették a család alsó-felső
ruházatát… A pásztortűz mellett és a pereszleneket perregtető fonókban a
mesék, balladák, dalok érzelmet gazdagító, de főként szükséges elűzői voltak
az emberre lopakodó, alattomos álmosságnak.
A pásztortűz körül mesék osztódtak, kapcsolódtak, mint az égen a meseszerű
éjjeli felhők, amelyek között a holdvilág suhant, bukdácsolt, különös
alakokat, mozgást teremtve a pásztortűz körén… A mesék elsősorban a
férfiak, a balladák, amelyeket dallammal együtt adtak elő, inkább a nők
ajkán virágzottak… A felnőttek, legénykék körbefeküdték fél könyökre dőlve
a pásztortüzet. Fülük a mesemondóra figyelt, szemük a jószágra és sorra,
szerre térítették meg a marhát, ha az tilosba indult. A mesemondónak
kiváltsága volt. Nem kellett, hogy az állatok után járjon… A mesét a mondó
nemcsak mondta. Élte a mesét. Lelkileg maga volt a mesehős, s a hallgatók
is vele élték a mesét. A mese nem valótlanság; a való sajátságos vetülete
volt, s ezen a síkon kétségbevonhatatlanul igaz volt, amit a mese mondott:
„úgy kellett, hogy legyen, ha úgy mondja a mese”. A mesemondó egyazon
mesét, ha akár-hányszor is mondta el, nem változtathatott a szövegen,
cselekményen.- Hó, itt nem így van! – állította meg a hallgatóság, megőrizve
a mese sajátságos igaza érdekében a szöveg, cselekmény hitelét. Más
mesemondó más változattal is mondhatta az ismert mesét, de a változattól,
amellyel maga mondta, ő sem térhetett el a maga hallgatósága körében. A
hallgatóság csak úgy fogadta el igazinak, ahogy a mesélőtől legelőbb
hallotta.”(Horváth István)
Ezek szerint a meséknek kellett, hogy legyen egy olyan szent és igaz
tartalma, amitől nem szabadott eltérni, amit tilos volt megmásítani.
A tudósok, kutatók többféle úton próbálták megközelíteni, értelmezni
tündérmeséinket, egyre jobban megvilágítani, szerves egységben megjelenő
többszörösen „rétegelt” tartalmukat. Én az „égitestszabadítás”, mint fő
cselekmény középpontba állításával igyekszem némi betekintést nyerni a
mesék kozmikus mélységébe.
Kezdetben csak az „Égitestszabadító” mesetípusban fedeztem fel azt,
hogy a mesehős legfontosabb feladata a Csillag, Hold és Nap
megszabadítása és elhozása a másvilágból. Később ráismertem erre a
motívumra szinte minden tündérmese-típusban, ahol királykisasszonyok
kiszabadításáról van szó. Amikor a legény legyőzi a rézréten, a rézhídon a
hétfejű sárkányt, kiszabadul a legnagyobb királykisasszony, és felragyognak
a csillagok, aztán az ezüstréten-hídon legyőzi a kilencfejű sárkányt,
kiszabadul fogságából a középső királykisasszony, és felragyog a Hold is,
majd győzelmet arat a tizenkétfejű sárkányon az aranyhídon, megszabadul a
kicsi királykisasszony is, és felragyog a Nap. Végül a főhős a sárkányok
anyját, a boszorkányt is elpusztítva egyesülhet a naplánnyal a szent
menyegzőn.
Természetesen számtalan formája és változata van ezeknek a meséknek
attól függően, hogy a hős milyen kozmikus utat jár be, de mindenképpen a
fény „trónfosztásával”, bezártságával indul a cselekmény, és egy
„naptulajdonságokkal” született ifjú állítja vissza az eredeti rendet úgy,
hogy megszabadítja az életet adó égitesteket.
A magyar népmesekincset nehéz merev struktúrába kényszeríteni.
Szépsége változatosságában van, szerves rendszere tetszés szerint variálható.
Mégis vannak jellegzetes típusai, de ezek is átfedhetik egymást.
Hogyan jelenik meg az égitestszabadítás az általam olvasott
tündérmesékben?
Először a konkrétan ebbe a típusban tartozó meséket veszem sorra. Ide
tartoznak a: Nap, Hold, Csillag megszabadítása, Az Égitestek
megszabadítója, A csodafurulya, Mezőszárnyasi, A sötétség országa, A
királyfi meg a Veres vitéz című mesék.
1.) Égitestszabadító mesék
A Nap, Hold, Csillag megszabadítása című mesében a „konok” király
három leánya a három égitest. A földkerekség leghatalmasabb juhászbojtárai
hiába kérik feleségül a lányokat, nem adja nekik a király. Erre a sárkány
elrabolja őket. Először a legidősebb fiú várja szerelmét. Őrködik egész este,
de a Csillag nem tűnik föl az égen. Éjjel a középső őrködik, de kedvese, a
Hold sem hág fel az égre. A kicsi hajnalban Keletnek fordulva vár, de a Nap
sem jön fel. Szuroksötétben botorkálva indulnak útnak. A legnagyobb fiú a
rézhídnál legyőzi a 7 fejű sárkányt, a középső az ezüsthídnál a 12 fejűt, a
kicsi pedig az aranyhídnál a 24 fejű sárkányt. „Abban a szempillantásban
elárasztotta a világosság a földet. Boldogok voltak az emberek, boldogok az
erdő-mező vadjai, boldogok a fák, a virágok. Most tapasztalták csak igazán,
mekkora áldás a fény, s milyen nyomorú az élet örökös vakságban. A három
legény feleségül vette a három királykisasszonyt. Azóta is boldogan élnek.
Aki nem hiszi, nézzen az égre.”
A csodafurulya című mesében egy juhász gyermeket talál a
törökbúzaföldön, aki elhatározza, hogy a császárlány lesz a felesége. Az
ezüst-, arany- és gyémánterdőben megküzd a 12, 24 és 32 fejű sárkánnyal,
de csak úgy adja oda a lányát a császár, ha „egy kicsike kérését” teljesíti a
fiú. Ez a kicsike kérés az, hogy tarisznyában hozza el neki a napot, holdat
meg a hajnalcsillagot.
Találkozik a legény az éhes, szomjas és magas emberrel, akiket megszabadít
egy-egy ördögtől, és társául szegődnek. Az égig érő ember, aki felesége
utáni sóvárgásában nőtt meg, mert az „holddá ment”, leakasztja a fiúnak a
holdat, a hajnalcsillagot. „Habár egy kicsit ágaskodnia kellett, mert a
hajnalcsillag oldalvást ragyogott az égen. Nem érhette el könnyűszerrel.”
Végül a napot akasztotta le. „Ez már valamelyest bajosabban ment. A napot
három szegre akasztották, s az égig érő ember ezt nem tudta. De addig
rángatta, húzogatta, míg levette a helyéről.”
Az üveghegyek lábánál a juhász elbúcsúzott az égig érő embertől. Aztán a
császár tenyerébe beleszámolta az égitesteket. „Derék legény vagy
- dicsérte a császár. - De most aztán bocsásd szabadon a napot. Három hete
nem dolgoznak a parasztjaim, olyan sötét van. A juhász engedelmesen az
ablakhoz lépett. Nekiveselkedett, s fölhajította a napot a helyére.
Megkoccant a nap a három szögön, billent is egy darabig. De aztán, mintha
mi sem történt volna, hozzálátott hivatalához, s ontotta a fényt, csakúgy,
mint annak előtte.”
Ezután a juhász a holdat dobta a helyére, utána a hajnalcsillagot. Ez volt
az első próba, a következő a „nagyevés” és „nagyivás” volt, amit barátai
segítségével szintén teljesített. De a császár még most sem akarta átadni
hatalmát, a fiatal pár a tyúkólban kapott helyet. Végül királyi vadászaton az
ezüst-, arany- és gyémántréten bizonyította a legény, hogy ő a legjobb
vadász és megszégyenítette két sógorát. A császár ekkor látta be, hogy a
juhász sokkalta erősebb, okosabb nála. „Aztán azt mondta, hogy neki adja a
császárságot a palotával együtt, maga meghúzódik a tyúkólban. A fiatal pár
beköltözött a gyémántpalotába. Mikor megunták, áthurcolkodtak az
aranypalotába, onnan az ezüstpalotába. Ha még élnek, most is
hurcolkodnak” (Ahogy a Nap jár az égen)
Az égitestek megszabadítója című mesében a „sírós” király országában
egy tizenkétfejű sárkány pusztít, aki elrabolja a királyleányokat, majd a
napot, holdat, csillagokat az égről. Először a legnagyobb királyfi próbál
szerencsét, de a nap nem jön fel az égre, második nap a középső, de a hold
sem jön fel az égre, végül a kicsi. Ő a táltoslovának homlokát megvakarja,
és az úgy világít, mint a nap, csikaja pedig mint a hold és a csillagok.
A királyfi így nyargalt keresztül az országon. „Amint a közepére ért, dél
volt, mire pedig végét érte, este lett. Most a csikóra ült, és még éjszaka
visszanyargalt... De ez sem tarthatott így mindig, mert világosság volt
ugyan, de az emberek fáztak és semmi sem nőtt, mert nem sütött melegen.
Mégis csak fel kellett keresnie a sárkányt.”
Legyőzte a kis királyfi a 12 fejű sárkányt, de annak felesége, a vasorrú
bába ellopta a fiú táltos lovát. Az aranyerdőben leereszkedett egy lyukon, és
gyönyörű palotához ért. Itt lakott a banya gyönyörű lányával, akit ablakról-
ablakra kergetett. „Amerre a szép leány ment, mindenütt világosság támadt
előtte, utána sötétség, így a vasorrú bába mindig sötétben járt. Amikor már
kifáradt a lány, a vasorrú bába egy ablak előtt utolérte és odacsukta.” A
királyfi táltoslovára kapta a szép leányt, és elnyargalt vele. A banya utána,
de táltoslova, aki a királyfi táltosának lánya volt, levetette hátáról és a
boszorkány szörnyet halt.
„Mikor hazaértek, azonnal lagzit csaptak a gyönyörű napleánnyal, mert a
nap leánya volt a gyönyörű leány, akit a királyfi megszabadított.
Azóta a nap mindig világít, és a királyfi meg gyönyörű felesége még most is
élnek, ha meg nem haltak.”
A sötétség országa című mesében János a fahíd mellett küzd meg a 7 fejű
sárkánnyal, kinyitja nyeregtáskáját és a csillagok felrepülnek az égre
ragyogni. A kőhídnál éjfélkor küzd meg a 9 fejű sárkánnyal. Amint legyőzte,
kisütött a hold. A vashídnál a 12 fejű sárkánnyal viaskodik, akinek
nyeregkápájára van kötve a Nap. A sárkány piros lánggá vált, János kékké,
végül a hollók segítségével győzte le. (Vizet öntöttek a sárkányra, mert
János 12 dögöt ígért nekik)
A sárkány után annak anyját, a boszorkányt is legyőzi, úgy, hogy olvasztott
arannyal leforrázza.
A királyfi meg a veres vitéz történetében a királyfi a rézmezőn legyőzi a
rézcsődört, ekkor a csillagok kiragyognak, az ezüstmezőn az ezüstcsődört, a
Hold is előbukkan, majd az aranymezőn az aranycsődört, és kisüt a Nap.
„A Veres vitéz pedig magára csukta a várat, a királyfi kettészelte őt,
nadrágja fenekéig.”
Mezőszárnyasi a gyémántréten győzi le a hétfejű sárkányt, az ezüstréten
a kilenc, és az aranyréten a tizenkét fejűt, majd a sárkányok nénjeit (körtefa,
szilvafa, folyóvíz átszúrása), és anyját pusztítja el: (100 mázsás golyóbist
röpít a szájába). Itt a mese elején van utalás az égitestek eltűnésére. Mikor a
három sárkány viharként elrabolja a királykisasszonyokat, nem jön fel az
égre a nap, hold és csillagok. A legkisebb lány olyan szép volt, hogy „a
napra lehetett nézni, de arra nem”. (napleány)
Tehát ezekre a mesékre jellemző, hogy három sárkány rabolja el a három
égitestet, és a három királylányt. A király országa sötétbe borul. A hős csak
úgy tudja visszaszerezni az égitesteket, hogy legyőzi a sárkányokat, de ez
sem elég, a sárkányok nénjeit, illetve anyját (vagy feleségét), a vasorrú
banyát (vagy a Veres vitézt) is meg kell semmisítenie. A nénéket úgy, hogy
szomjoltó, kísértő formájukba (körtefa, szilvafa, forrás) kardot szúr, és
abból vér folyik ki. A banyát vagy leveti a lova, vagy olvasztott aranyat,
illetve vasgolyóbist dobnak a hatalmas tátott szájába, tehát tulajdonképpen
nem a hős öli meg, hanem törvényszerű a bukása, égi hatalom sújt le rá.
(elpusztíthatatlan?) Egy mesében az égitestszabadítás a sárkányölés után a
király próbája, amit két másik próba követ (nagyevés, nagyivás).
Az „Égitestszabadító” meséken kívül még sok mesében megemlítik a
három égitest nevét, illetve a napszakokat. Lássuk ezeket a meséket:
2.) Ahol királykisasszonyok az égitestek. A királykisasszony jegyei is
lehetnek az égitestek, melyeket a főhős megles. Ezek a Nap, Hold és a
csillagok. A leány mindhárom égitest jegyeit magán viseli.
A Jegenye című mesében a főszereplő fiú neve Jegenye. Tanítómestere
Nagyerős, akit gyermekkorában kiszabadított a király ketrecéből. A király
három aranytárgy megszerzését követeli a legénytől. Az első egy aranykotló
negyven pelyhes aranycsirkével (Plejádok csillagkép). Ezt Nagyerős
legnagyobb lányánál, Vacsoracsillagnál találja meg a kísértések legyőzése
után. Vacsoracsillag köntöst terít rá, a legény 16 éves lesz egyszeriben
(beavatás első lépcsője – első próba). A második lánynál szerzi meg az
aranyszőrű tehenet borjával, az ezüsterdőben a selyemréten. A leány neve
Éjfélcsillag. A leány olyan puha párnára fekteti a legényt, amelyben
holdsugárból volt a tollu. (Az első lánynál csillagsugárból). Ő is terít egy
köntöst a legényre. „Jegenye ügyesebben dolgozott, mint azelőtt. A véneket
megtisztelte, a gyengéknek segített, a lustákat mozgatta, s az
igazságtalanokra rápirított”. (A második próba teljesítése -
személyiségfejlődés) A harmadik próba az aranyszőrű csikó megszerzése,
melynek arany a nyerge és gyémánt a zablája. Az aranyerdőben még
nagyobb volt a kísértés, de legyőzte. a harmadik leány, Hajnalcsillag, amint
meglátta, egybe megszerette a legényt. „Olyan puha párnákon aludt Jegenye,
melyekben a tollu a hajnal rózsaszínjéből volt.” Hajnalcsillag is ráterít egy
köntöst. A fiú teljesítette a próbákat, a király ennek ellenére a cselédekhez
küldi őt. Erre Nagyerős „úgy megmarkolta a királyt, hogy egybe elszáradott
a kezében.” Egyszeriben ott termett a három leány. Jegenye Hajnalcsillagot
választotta, megesküsznek. Elnyeri a szerelmét, és a király országát.
Tehát itt a legnagyobb lány Csillag helyett Vacsoracsillag, a középső
Hold helyett Éjfélcsillag, és a harmadik Nap helyett Hajnalcsillag nevet
visel. A három csillag a Nap három állását, a három napszakot jelzi.
(Néhány mesében a három lány nevei: Gyémánt, Arany, Ezüst)
Más mesében a három próbát teljesítő fiút nevezik Este, Éjfél és Hajnal
néven. Ezek kénytelenek megvárni egymást, hogy meg tudják szabadítani a
királykisasszonyokat a sárkányoktól. Más esetben a főhős kötözi meg őket,
hogy végre tudja hajtani a tettét. (három éjjel van egyfolytában)
A három köntös egymásra terítése is azt jelzi, hogy a főhős csak úgy érheti
el célját, ha ezt a három napszakot egyben magán hordja, a Nap mindhárom
arcát. Hajnal tudja végrehajtani a nagy tettet (a sötétség legyőzését), mert ő
találkozik az estével és éjféllel is (Esthajnal csillag), ő köti össze a
sötétséget és a világosságot. Az Esthajnal, vagy Vénusz a Szerelem
istennője. Ő az, aki minden hajnalban előcsalogatja, megszüli a Napot, a
Fényt. Nem véletlen Szűz Mária Hajnalcsillagként való tisztelete.
„Ó, fényességes szép hajnal, kit így köszönt az angyal.”
(Szilágysági adventi ének)
Az elvarázsolt királyfi, menyasszony típusú mesékben a varázslat mindig
akkor történik, mikor feljön a Vacsoracsillag, és a Hajnalcsillag eltűnésével
szűnik meg (éjjelre emberré változik a béka, kígyó)
A halhatatlanságra vágyó királyfiú a halhatatlan tündérasszonyt a
hajnalcsillag háta mögött találja a hetedik égben. Déli szél hajtja be
palotájába, és tüzes söprűvel űzik ki a halált.
A Hajnalcsillag másik megfelelője a Szél, azok közül is a Déli Szél. Míg
az északi szél télen (éjszaka) a Hold mellett hideget fú és megfagyaszt, a
déli szél nyáron (nappal) a Nap hevét enyhíti. A Szél tehát, úgy, mint a
Csillag, kettős természetű. Az Északi Szélnek felel meg a Vacsoracsillag, és
a fémek közül a réz, a Szűz negatív aspektusa (boszorkány, forgószél). A
Déli Szélnek a Hajnalcsillag, a fémek közül a gyémánt, és a Szűz pozitív,
termékeny, fényszülő aspektusa(Szűzanya, Tündér Ilona). A legkisebb fiú
mindig délnek indul. A csengersimai templom mennyezetkazettáin a Szél
képében jelenik meg a Vénusz. A magyar nép ezt a fajta Szélt inkább
Szellőnek nevezi. Közös tőről fakad a Szent Szellem-Szent Szellő
szavunkkal, amelynek a jele ősi rovásírásunkban: I (Isten = szél)
Szélike királykisasszony neve is innen ered, őt versenyfutásban győzi le
a királyfi. A táltosparipa azt kérdezi gazdájától: „Úgy menjek, mint a szél,
mint a villám, vagy mint a gondolat?” A válasz erre: „Mindegy, csak se
tebenned, se énbennem kár ne essék.”
Sok mesében a Szél az, aki mindent lát és hall, „minden völgybe, lyukba
belecsap”, és ő tudja megmondani, hol is van az elrabolt leány. Tehát olyan
szellemi erő, amely mindenben megnyilvánul, és mindenhol ott van. A
Szélkötő Kalamona a három szelet megköti, csak az északit hagyja szabadon,
hogy fagyjanak meg télen az emberek. Nem esett eső, nem termett meg
semmi, tehát a szél megkötése az emberek halálát jelenti.
A táltos kanca és a libapásztorlány című mesében a libapásztorlányt
Tündér Erzsébet kereszteli meg Tündér Juliskának, aki a „meleg széltől”
fogant. (szűz, szent szellemtől való fogantatás).
A leány hétszépségű és héttudományú lesz. A boszorkány legyőzése után
összeházasodik a királyfival, hét gyermekük születik. A legnagyobbikat
Napnak kereszteli, hogy ragyogjon az égen, a másodikat Holdnak, hogy
világítson éjszaka, a harmadikat Hajnali csillagnak, hogy jelezze a
virradatot, a negyediket Vacsoracsillagnak, hogy örömet jelentsen a
napszámosoknak, az ötödiket Tündércsillagnak, hogy legyen csillaguk a
tündéreknek, a hatodikat Szivárványcsillagnak, hogy békét jelentsen a rossz
idők után, a hetediket Vezércsillagnak, hogy vezesse a hat szándékát. Az
égen elfoglalták helyüket. Tündér Juliska Tündérországba megy a
Porcelánhegy tetejére, libasarkon forgó várba - fala ezüst, hídja arany, és
gyémántgyöngyök díszítik. Nagyon szép leírása ez a teremtésnek, a hét
„planétaistenség” megszületésének, és a mennyországnak.
3.) A mesék egy másik típusában a három égitest, vagy azok anyja az
útbaigazító, adományozó. A főhős csak ezek segítségével, „megjárásukkal”
éri el célját.
A hét hollókirályfi meséjében a kis lánytestvér, Örzsike elindul
megkeresni hollóvá változtatott testvéreit. A Szél tudja, hogy a Jéghegyben
vannak elátkozott testvérei, a Nap bajszából ad egy szálat, hogy
megolvassza a Jéghegyet, a Hold és Hajnalcsillag testvérének nevezi a lányt
és megvendégeli. A Hold éjjelenként világít neki, a Hajnalcsillag elvezeti a
Jéghegyhez.
A Jégország királya című mesében 100 éves vénasszony fia a Nap, aki
szintén leolvasztja a Jéghegyet. Ezek a mesék egy Jégkorszakra, fekete-
korszakra is utalhatnak, (Fekete király és Vörös király szembenállása) de az
éjszaka-nappal, tél-nyár, gonoszság-jóság ellentétpárokat is szimbolizálják.
A kicsi kígyókirályfi is, mint a hét hollókirályfi, elátkozott állapotban
van. Felesége indul nyomába. Útbaigazítói a Szél anyja, „aki minden
likba beléfú”, és tudja, hol van. A Hold anyja aranyorsót ad neki, a Nap
anyja aranyguzsalyat, amelyekkel visszaszerzi vőlegényét a Kígyó
királylánytól.
Az aranyhajú Iborkabeborított Borbálát is a Hold anyja és Nap anyja
segítségével találja meg a királyfi.
Az elátkozott királyfi, menyasszony típusú mesékben a Szél, Hold és
Nap anyja tulajdonságaival segíti a hőst, adományozó. Számos mesében a
három égitest segítő szerepét három Állatsógor tölti be, vagy három állat.
Ezeknek jellemzője, hogy egyikük a szárazföldet, másikuk a vizet,
harmadikuk a levegőt uralja. Van úgy, hogy az égitestek adományozzák a
segítő állatokat. Az állatok célja segítségükkel néha állatbőrük levedlése,
emberré válásuk, elátkozott állapotukból való megszabadulásuk.
A bűbájos lakat című mesében a százéves Holdanya egy pár egeret, a
kétszáz éves Napanya kutyát, a háromszáz éves Szélanya macskát ad a
hősnek, amelyek megszerzik neki a láncon függő aranypalota kulcsát.
A Szélördög meséjében a király utolsó kívánsága, hogy lányai ahhoz
menjenek, aki először megkéri őket. Farkas, kígyó és gerlice lesz a férjük,
akik a hősnek segítenek visszaszerezni a királylányt a Szélördögtől.
A Király Kis Miklós című mesében a király annak szánja lányait, aki az
ablakon kéri ki őket. Az első sógor a Nap, a második a Hódvilág és a
harmadik a Hajnalcsillag. Ők lovat adományoznak Király Kis Miklósnak,
hogy Tündér Ilonát kiszabadítsa, de csak a vasorrú bába lovával sikerül
megszabadítania menyasszonyát.
 Tündér Ilona és Árgyélus történetében Árgyélust a Nap, Hold, Szél,
majd Állatkirály igazítja útba, vagyis egy sánta farkas (más mesében sánta
róka, vagy harkály).
Az égitestekkel egyforma minőségben jelennek meg az állatok, mégpedig
a különleges tulajdonságokkal rendelkező totemisztikus állatok. Sok
mesében találkozunk állat-segítőkkel. Ilyenek lehetnek:
- holló, kacsa, galamb, sas, griffmadár, szúnyog – repülő, égi állatok
- hangya, macska, kutya, kígyó, egér, medve, róka, farkas, ősz öregember
– szárazföldi „állatok”
- hal, aranyhalacska, csuka – vízi állatok
Ők egy-egy tollat, szőrszálat vagy pikkelyt adnak a hősnek, illetve sípot,
hogy hívja őket, ha bajban van. Az Égitestek arany sugarat (hajukból vagy
bajszukból), illetve arany tárgyakat, lovat adományoznak és utat mutatnak.
Az állatok is gyakran aranyszőrűek, pikkelyűek, tollúak. Az aranyszál,
amit adnak „szellemi erejük” egy-egy része, amelyet a hős azért kap meg,
mert erkölcsileg rászolgált. „A Nap előbb kipróbálja az embereket” 33 Az
állatokon előbb segít a királyfi (a medvének a tüskét kiveszi a talpából, a
partra vetett halat bedobja a vízbe, a kígyót a tűzből kimenti, enni ad az
egérkének).
A mesében a jótett helyébe jót várj törvénye mindig érvényesül. (Ez a
keleti filozófiákban a karma törvénye). Egy cselekedetnek megvannak a
következményei, nincs következmények nélküli tett.
4.) A meséknek ebben a típusában a királyfinak az a feladata, hogy
megfürödjön a Nap mosdóvizében, megtörölközzön a Nap
aranytörölközőjében, és megnézze magát a Nap aranytükrében. Csak így
nyerheti el a tökéletes erkölcsi és testi szépséget, amely a mesékben mindig
együtt jár (kivéve az elátkozott, elvarázsolt állapotokat).
Az Egy gyöngyszem, két gyöngyszem című mesében az aranyhajú ikreket
kicseréli a boszorkány kutyakölykökre, ők pedig egy kicsi szigetre kerülnek.
A nap addig nézi őket, hogy későre kerül haza: „Minden lyukba belelátok,
de olyan két szép aranyhajú gyermeket még nem láttam, mint ma a Küküllő
egyik szigetén.” A nap anyja készít nekik inget és sapkát, hogy ne legyenek
meztelenek. A nap pedig felszárítja a folyó egyik ágát, hogy a gyermekek
elmehessenek a királyhoz igazolni magukat. A sapka és ing arra kellett, hogy
ne látsszon egyből arany hajuk, testük.
Néhány mesében előfordul, hogy a kisfiú keze, haja „bearanyozódik”, és
csak az „illetékes”, a királylány veszi észre a „szolgáló” kilátszó arany
tincsét, homlokát. Itt nem a fiúk mennek el a Nap házába, hanem a Nap
megy el hozzájuk, és segít rajtuk.
Az aranyhajú királyfiak történetében a boszorkány kicseréli a
gyermekeket, anyjukat földbe ássa. A gyermekeket arra biztatja a banya,
hogy menjenek el a Nap barlangjához, és fürödjenek meg mosdóvizében,
hogy hétszer szebbek legyenek. Szent Péntek ad tanácsot, hogyan
cselekedjenek (kísértések legyőzése – kád rézpénz). Második nap a nap
kendejével törülköznek meg. Szent Szombat irányítja el, és figyelmezteti
őket (kád ezüstpénz). Harmadik nap a nap tükrében nézik meg magukat,
Szent Vasárnap igazítja útba őket (kád arany, visszanézés tilalma). Aranyos
hintón mennek a palotába.
A banya meg akarja őket mérgezni, de ezt előre tudják (tudás megszerzése),
és a két kicserélt kutyakölyök nyalja fel a mérget. A vén szülét lófarokra
kötik, a királynőt kiássák a földből.
A Világszép Nádszál kisasszony a Fekete tenger 77. szigetén van, de
addig nem juthat el oda a királyfi, míg a Nap pitvarából egy égő sugarat el
nem hoz. A Föld kapujában két farkas kér a ló húsából, a fiú a saját
combjából hasít nekik. „Leszállt a királyfi, s hát ott a Nap pitvarában van
egy aranykád, aranykádban tűzfürdő: megfürdött abban; gyémántszegen
aranytörülköző, abban megtörülközött, ezüstpolcon aranyfésű, azzal
megfésülködött, s volt ottan egy talpig tükör, odaállott, s nézegette magát.”
De jött egy nagy szélvész, és lefújta egy sötét lyukba. Keresztülment egy
vaskapun, amelyet 100 fejű sárkány őrzött (furulyával elaltatta), nyiladozni
kezdett a sötétség, s jön elébe egy szép leány, aki nem volt más, mint maga a
Hajnal, a Napnak legszebb és legkedvesebb lánya.
Először levitte a rézerdőbe, ott dolgoztak a Nap favágói. Innét vitte az
ezüsterdőbe, ahol ezüstmadarak énekeltek, és az ezüstfák háromszor
meghajoltak a Nap leánya előtt, aztán az aranyerdőbe, amelynek közepén
volt Hajnal kertje, a kert közepén tündöklő gyémántpalotája. Bíboros
fellegkocsin repítette fel a legényt a Nap pitvarába, ahol egy sugarat
belefont Hajnal a királyfi hajába. A Fekete tenger sötét szigetén a királyfi
haja világított, így találta meg a nádszálba rejtett világszép szerelmét.
A konkrét Égitestszabadító típusú meséken kívül égitestekkel
találkozhatunk királykisasszonyok képében, illetve jegyekként a
királykisasszonyok testén, ezen kívül útbaigazító, adományozó, segítő
szerepkörben, elsősorban az égitestek anyjaiként, és állatsógorokként. Egyes
típusokban a hős próbája, hogy a nap fürdővizében megfürödjön,
törölközőjében megtörölközzön, aranytükrében megnézze magát.
Láthatjuk, hogy a mesék szinte minden típusában megtalálhatjuk az
égitesteket, nevükön nevezve.
A mesék egy részében viszont nem konkrét néven szerepelnek az
égitestek, hanem megfelelő tulajdonságuk jelentkezik. Ahol világszép leányt
keres a főhős, az a Nap legnagyobb szépségét jelzi, a hajnali napszak, a
Vénusz tündéri szépségét. Itt a gyémánt szó lehet árulkodó. Ahol azt
olvassuk: „a Napra lehetett nézni, de rá nem”, ott tudhatjuk, hogy
napleányról van szó. A réz minőség a Vacsoracsillagot, az esti napszakot, az
őszt és a Vénusz „estike” szépségét idézi. Az ezüst a Holdat, az Éjfélt, a
telet. Az arany a Napot teljében, a déli napszakot, nyarat jelenti. A gyémánt
pedig a Hajnalcsillagot, a hajnali napszakot, a tavaszt jeleníti meg. Ahol
ezekkel a fémekkel találkozunk, ott az égitestek is jelen vannak
tulajdonságaikkal együtt.
Előfordul, hogy a mesében csak a sötét és fény ellentéte, tehát a két
napszak, évszak (éjszaka-nappal, tél-nyár) szerepel. Ilyenkor a Fekete
ország, Fekete-tenger, Fekete király, gyászba vont város a Nap
trónfosztásának színhelye, és a Vörös ország, király, bika az, aki „ellopja” a
Napot.
Az aranyhajú gyermekek kicserélése kutyakölykökre is ezt jelenti, valamint
az aranyhajú tündérleány szemének kiszúrása, a királynő földbeásása és
kicserélése sötét bőrű és csúnya cigányleányra. A Napban való tisztálkodás,
mint próba, hasonló a három aranytárgy megszerzéséhez, és a
gyémántalmáért való ugratáshoz. A réz, ezüst, arany, gyémántalma a
bolygókat testesíti meg elvarázsolt várak formájában, amelyek közepén a
királykisasszony ül, mint az alma magja. A várak tulajdonságai, hogy madár
(kacsa, liba, pulyka stb.) lábakon forognak. Az égitestek legjellemzőbb
tulajdonsága is a fény és a forgás. Tehát mikor almákat hoz fel a hős az
alvilágból, akkor égitestek felhozására is gondolnunk kell. A toronyba zárt,
illetve elátkozott leány, legény típusú meséknél is a „fény trónfosztásáról”
van szó, sőt akkor is, ha a királyfi, leány „lefokozódik” szolgálóvá.
Ha a meséket meg akarjuk mélyebben érteni, a bolygók szimbolikus
értelmével is tisztában kell lennünk. A Nap a mesék főszereplője, amely
nemcsak világít, hanem melegít is, a Széllel együtt érlel, növeszt, teremt,
tehát életet ad.
Áttekintve a mesetípusokat megállapíthatjuk, hogy a tündérmesék
majdnem teljessége típustól függetlenül égitestszabadításról, illetve
fényfelszabadításról szól.