Húsvét a magyar keresztény néphagyományban

A keresztény hagyomány a Golgota-hegyet a világ középpontjának tartja, amelynek gyökerénél Ádám

koponyája nyugszik. A Szent Keresztfán, a Világfán függő Megváltó vére Ádámra hullik, új életre keltve őt és
fiait. A Kálvária –hegyét a régi magyarok Hajnal-hegynek is nevezték. A keresztfát a néphagyomány kivirágzó,
gyümölcsöző fának ábrázolja. Ez a fa már nem a mérges almát termi, amelyet a Sátán nyújtott Évának, hanem
Szentlélekkel gyümölcsözik:
„Én kihágok a Kalavári hegyre, látom a gyümölcsöket / Kivirágozva, kilevelezve, szebbnél szebben virágozva
Futtatott aranyból”
(Szabófalva, Moldva)
Krisztus Urunkat gyakran említik második, vagy új Ádámként, például húsvéti katolikus
népénekünkben:
„Első Ádám vétkezett, mindnyájunkat megsebzett / De a kegyes Úristen könyörült az emberen,
Új Ádám lett Szent Fia, életünket újítja / Poklok zárját megtöri, rabságunkat elveszi”
Mi is volt ez a nemzedékről-nemzedékre öröklődő bűn, amelyet Ádám és Éva elkövetett? Mi az a piros
almában lakozó féreg, melyet a Sátán Évának kínált, és amelyből mindannyian ettünk? Egyik moldvai
népénekünkben megtaláljuk a választ kérdésünkre:
„Ó, te világ, méz alatt méreg / Piros almában titkos féreg
Mind az évek, hamar romló vagy, / Csalárd világ, tőlem elmaradj”
Az első emberpár Isten örök és múlhatatlan szerelmét felcserélte a világ pillanatnyi örömeire. A földi
jólét, a pénz, a hatalom, a testi örömök csillogása elkápráztatta Évát, és nem látta a kívülről szép, piros almában
a belülről pusztító férget. Ádám sem vette észre azt, mikor elfogadta a gyümölcsöt Évától. Nem számoltak
tettüknek következményével, a testi, lelki halállal.
Isten végtelenül igazságos, tehát el kell pusztítania az emberiséget végzetes cselekedete miatt. Azonban
emellett végtelenül szerető és kegyelmes is, ezért meg akar menteni bennünket. Hogyan oldotta fel ezt az
ellentmondást?
Úgy, hogy elküldte a második Évát, Szűz Máriát, aki visszautasította a földi élvezetek világát és
Istennek szentelte magát. Ő megszülte a második Ádámot, Jézus Krisztust, aki szintén visszautasította az
almával szimbolizált múló örömök világát, emellett felvállalta a hibás döntésünk következményét, a szenvedést
és halált. Ezáltal feloldotta az igazságosság és végtelen szeretet közti dilemmát. Jézus Krisztus váltságáldozata
az emberiség megmentésének tervszerűen végrehajtott cselekedete volt, mely előre meg volt írva. Népi
imáinkban is szerepel ez a gondolat:
„Miért sírsz, Názáretbeli Jézus / Hogyne sírnék, mikor a szent Atyámtól el van rendelve,
keresztfára föl leszek feszítve”
Mária, az új Éva égi eredetére, szentségére vonatkozó utalásokat is találunk archaikus imáinkban:
„Óh, Évaasszony, Szent Annaasszony, Mária szülte Jézuskát”
„Hetedik oltárnál Krisztus Urunk misét szolgál / Mellette Éva és Léva”
Mária altatójában ezt mondja:
„Felszántatám cintorom(temető)elejit / Bévettetém bűnös Ádám maggal / Elboronáltatám anyai jajszókkal”
Mária szenvedése, könnyhullatása elengedhetetlenül szükséges volt a régi Ádám halálához és az új
Ádám megszületéséhez. Míg az első Éva elfogadta a Sátán, vagy kígyó „ajándékát”, Mária eltaposta a kígyó
fejét:
„Nincs már rajtunk a Sátánnak semmi bizodalma /Asszony magva, mert a kígyónak fejét megrontotta.
Ne féljünk hát, ha lészen is testünknek halála /A mi fejünk az Istennek egyszülött szent Fia
Halálával akart menni ő szent országába / Így nekünk is halál által kell bemennünk abba.”
Ne féljünk tehát ráterhelni Krisztusra vétkeinket, mert Őt hiába pusztították el, harmadnapra feltámadt.
Ezt ígéri nekünk is. Bűneink miatt meghalunk, de hamarosan új életet is kapunk, mert Krisztus elhordozta
vétkeinket.
Krisztus Urunk halála után üzen nekünk:
„Hirdesd Ádám bűnös fiainak és Éva leányodnak / Aki ezt az imádságot elmondja, velem lesz a
paradicsomkertben”
Az imádság arról szól, hogy Isten Fia a keresztfán meghalt értünk, szent vérével megváltott, szent
szívével szeret bennünket.
Próbáljuk meg visszautasítani a földi örömöket és megtalálni a kapcsolatot újra az égi szerelem végtelen
forrásával. Miként a bukovinai imádság mondja:
„Mindenek fölött a te szerelmedet adjad nekem, hogy téged szeresselek,
Nem a pokoltól való félelmemben, vagy a Mennyország reménységéért, szeretetből
És egyedül a te szerelmedért, Ámen”
Dr. Kathona Mónika
magyarságkutató, népdalénekes