A magyar archaikus imádságok világképe

Különleges kincsét jelentik népköltészetünknek az archaikus imádságok. Ezek a házi

imák, melyeket reggel és este elmondtak Magyarország egész területén, ősi szimbólum-és
gondolatrendszert őriztek meg. Ezeknek az imáknak a segítségével,
amelyeket régen valószínűleg recitáló dallammal, révült állapotban mondtak
el, valóságos kapcsolatot teremtettek az Istennel, és átélték Jézus, a fény
születésének örömét, Krisztus Urunk szenvedését, keresztre feszítését és szent véréből való új
életre kelését. Az imádkozó a Boldogasszony szemszögéből látja és éli meg a
történteket:„Ablakomon Boldogasszony.” Házunk ablaka saját lelki tükrünk szimbóluma.
Az imádságok a magyar néphagyományban három részből állnak:

1.,születés 2., kereszthalál 3., újjászületés

1., A kezdő, hajnali részben az örvendetes születést éljük át, a napkeltét, Jézus Urunk
megszületését:
„Piros hajnal hasadék/ Mária bennem nyugodjék, /Nap tetőled keleték, /Úr tetőled
születék/ Pokol összetöreték”

2., Az esti, éjféli rész az Úr Jézus szenvedésének látomása.

Bevezetése nyugodt, biztonságos állapot, amelyben álmunkat vigyázzák az angyalok,
őrzik a forgó keresztek, csillagok. Házunkban jelen van Mária és Jézus,
ablakunkba besüt az esti csillag és a holdsugár, a nap lenyugodott Mária kebelében:

„Ajtómon Jézus,/ Ablakomon Mária / Szobám négy sarkán négy szép őrző angyal /Közepibe
szent köröszt. / Kerüljetek körösztök / Őrizzetek angyalok /Hadd nyugodjak Máriámnak
kebelében szent nevébe.”

„Van nékem házam, / Három vetett ágyam /A legszebbikbe fektetem az Úrjézust. /A fejinél kel a
Nap, / A lábánál a Holdvilág, / Az úgy tündöklik, mint a világ.”
Jézus szenvedéseinek látomását a nagypénteki nap felidézésével is bevezetheti az imádkozó:
„Ma van péntek, úgy van annak a napja./ Krisztus menyen kínjára, / Kínján esett esetje / Öt
mélységes mély sebje.”

„Fehér rózsa, Máriakert / Én kilépek én ajtómon aranyos pénteken / Belépek Krisztus nyomába /
Krisztus nyoma mellett egy szál aranyvessző”
A szendergő állapotot, a nyugalmas, aranyos pénteki napot éjfélkor a kakas
kukorékolása, vagy az angyalok csendítése zavarja meg. Felriaszt álmunkból,
Máriát keltegeti. Keljen fel, mert elvitték kebeléből Szent Fiát. Éjfélkor a
legnagyobb a sötétség, a nap is alábukik, eltűnik a fény. Ezt jelzi a kiskakas:
„Éjféltájba szól a kakas / Kurrantja Máriát / Mária kelj föl / Megfogták Szent Fiadat.”

„Kukorít a kiskakas, kiáltja Máriát /Kelj föl, kelj föl szép szűz Mária / Megfogták a te
szent fiadat a zsidók pogányságai”
Ezek után megjelennek lelki szemeink előtt a szenvedéstörténet képei. Néhány,
feltehetően régebbi imádságban csak pár szóval utalva a történtekre, máshol részletezve a
zsidók bántalmait:
„ Szentségbe látom Krisztus Urunkat / Szent feje lehajtva, / Szent szíve megszomorodva / Arra
mennek a sinai zsidók / Se nem áldják, se nem imádják / Rút szóval illetik, büdös nyállal köpdösik
/ Vas kesztyűvel arccal verik / Jézus Krisztus közepibe / Térdig vérbe, könyékig könnybe /
Lefüggesztett fővel, szomorodott szűvel / Elhervadt orcával, haját eleresztve.”

„Esettye alatt öt mise / Öt mise alatt hullassza drágalátos szent vérit. / Föl van feszítve az
Úrjézus Krisztus.”
Számos imában a Szűzanya a mennyei kápolnában imádkozik, ott sír, keresi
eltűnt fiát:
„Ott találék egy aranyos szentegyházat / Ki kívül kincses, belül irgalmas / Abba ül Mária /
Kezébe könyve, nyakába királné olvasója.”

„Széles tenger partján / Aranyfának aranyága / Arra járt asszonyunk Szűz Mária / Mikor
láttad te szentséges fiadat?”

„Hegyen-völgyön egy madár,/ De nem madár, szárnyas angyal / Szárnya alatt keresi
Boldogasszon szent fiát.”

„Amott kerekedik egy kis kerek kápolna / Benne imádkozik a szép Szűz Mária /
Paradicsomban csendítenek / Egy csepp vér lecseppent.”

„Orgonának három ága / Fényes napnak hangossága / Fiam, fiam, fényes fiam / Nyújtsd kezedet,
hadd menjek / Úr színe látni / Szent sebeit kötni / Vérét váltani”
Néhány imádságban az egyik szent, Szent Lukács evangélista, Szent Péter, Szent Pál, vagy
Keresztelő Szent János megy oda Máriához, vagy Jézushoz és megkérdezi tőle,
miért sír, kesereg. Hogyne sírnának, keseregnének, hiszen előre látják,
megálmodják a kínhalált:
„Arra menő aranlépő Szent János, /Eztet mondja Szent János: / Asszonyunk, asszonyunk,
szép szűz asszonyunk / Hadd el, hadd el szent könyöklő könyöklésedet,/ Szent térdeplő
térdeplésedet, /Mert megfogták az ártatlan Jézust / Boldog Betlehemben tenyerét és talpát
vasszögekkel szögezik /Koronával koronázzák / Vas ostorral ostorozzák.”

„Jézus ül a Getszemáni kertben /Arany karszékében, térdig vérben, könyökig könnyben /Haja
leeresztve, feje elcsüggedve. /Odamén Szent Lukács evangélista, s kérdi tőle: / Mért sírsz,
mért sírsz világ Megváltója? / Hogyne sírnék, te Szent Lukács evangélista, mikor
atyám azt mondotta: / Vas ostorral ostoroznak / Tövisekkel koronáznak / Végre a keresztre
felszegeznek.”
Ezeknek a szenteknek Mária illetve Jézus meghagyja, hogy hirdessék ezt az imádságot a
földön, és aki ezt elmondja, bemehet a Mennyországba. Ez a népi imádságok zárómotívuma:
„Aki ezt az imádságot este lefektébe, reggel fölkeltébe elmondja, /Bizon, bizon mondom nektek,
meg fog üdvözülni, mint a ma született gyerek. Ámen”
3., A hajnali születés egy magasabb szinten, újjászületésként megismétlődik.
Megtörtént a megváltás. Az imádságok harmadik része a vérrel és feltámadással kapcsolatos
motívum, amelyet az előbbiekben említett zárómotívum követ. A részek
felcserélhetőek egymással, nem mindig ilyen egymás utáni sorrendben következnek.
„Ahol egy vér elcseppent / Az angyalok cintányérba szedik / Krisztus elé viszik.”

„Három helyrül három vér lecseppent / Az angyalok fölszedték / Arany tányérra tették /
Jézus eleibe tették”

„Jöjj el, jöjj el Szent Illés próféta / Hozd el azt a kenetet /Amellyel Jézusnak szentséges szent
testét megkenetelték”

„ Lehullott a Jézus vére a szent keresztfa tövére / Drágalátos szent testéből, öt mélységes
sebeiből / De a földön nem maradott, mint piros rózsa kinyílott / A szent
angyalok felszedték, alázatosan tisztelték./ Mondá Jézus az angyalnak, vidd
fel mennybe Szent Atyámnak/ Mondd meg keresztfámról küldtem, fogadja
kedvesen tőlem./
Ez a világ drága ára, sebeim kinyílt rózsája / Kit nagy fájdalommal szültem, véres könnyekkel
öntöztem./
Menj Kálvária hegyére, Jézus szenvedő helyére / Nézzed a Jézusnak kínját / Szűz
Máriának fájdalmát.”

A magyar hagyomány szerint Jézus halála után vérét az angyalok felszedik a keresztfa alól és
gloriomba, liliomba, melencébe gyűjtik. Az öt sebéből kiömlött vére, mint piros
rózsa kivirágzik. Az angyalok felviszik a mennybe és leteszik Jézus Krisztus,
Szűz Mária vagy a Szent Atya színe elé. Tehát, amíg Jézus teste, mint ember
a keresztfán szenved, isteni lelke már fenn van a Mennyországban, hiszen
egy az Atyával. A Szentháromságot és az idősíkok együttes létezését a
magyarság kézzelfoghatóan, szemléletes képekben tudja felfogni.
A keresztfát olyan életfának tekinti, amely piros vérrel virágozik, szent lélekkel gyümölcsözik:
„Nem láttam én szebb gyümölcsfát, mint a Jézus keresztfáját / Piros vérrel virágozik, szent
lélekkel gyümölcsözik.”
A testvér szavunk rámutat, hogy milyen fontos a vérrokonság, a vérszövetség Jézus
Krisztussal. A honfoglaló magyar törzsek vérszövetséget kötöttek, ittak egymás véréből, ezáltal
testvérekké váltak. Jézus azt parancsolta nekünk, hogy igyunk a véréből,
tehát váljunk testvérévé a szent áldozás alkalmával.
A népmesékből ismert motívum, amikor a hős főpróbája abból áll, hogy a Nap
mosdóvizében megmosdjon, aranytörülközőjével megtörölközzék, és
aranytükrében megnézze magát. Ezt az ősi gondolatot őrzi a Jézus vérében
és Boldogasszony tejében való fürdés. A tej és a vér a születés és a halálból
való újjászületés jelképe. Régi hiedelem, hogy a földre csöppent vérből új élet
születhet. Az Istennek nyújtott állatáldozások során fontos előírás volt, hogy
az állat vérének nem szabadott a földre cseppenni, egy tálban fel kellett fogni azt. A
néphit szerint az emberi nedvek esszenciájában benne foglaltatik az egész lény.

„Ott látok egy aranyos fát / Kívül aranyos, belül kegyelmes / Az alatt van egy aranymelence /
Abban van Szűz Anyának három csöpp teje / Az Úrjézusnak három csöpp vére /
Aki ebbe este reggel megmosdózik / Hét halálos bűne megbocsátatik.”
„Ott látok egy kereszt debencét / Abba van Krisztus Jézusnak szent vére / Aki avval megmosgyik /
Aranykendővel megtörülközik / Megnyeri a mennyeknek országát.”

„Nyitva látom Mennyország ajtaját / Abba látok apró madarakat / De nem apró madarak, hanem
szárnyas angyalok / Szárnyuk alatt korona,/ Koronába igaz kert, paradicsomkert”

„Közepiben aranyágas / Aranyágason aranyszög / Aranyszögön aranykendő / Krisztus

Jézusnak három csöpp vére / Boldogasszonynak három csöpp teje / Aki ebbe
megmosdik, s az aranykendőbe törülközik / Úgy mehet a Jézus Krisztus színe eleibe. Ámen.”

Szép szimbólumunk az első pillantásra kismadárkának látszó angyalka szárnya

alatt megjelenő igaz hit, benne az aranyos kápolna.
A szárnyas madár a szentlélek jelképe is, amely a népi látásmód szerint a Világfa tetején lakik
és, mint szent szellem-szellő, besugározza annak minden szintjét.
A forgó, kerek aranykápolna tündérmeséink kacsalábon forgó palotáját juttatja eszünkbe,
amelyben Tündér Ilona lakik. Benne felismerhetjük Babba Mária istenanyánkat.
Ebben a szférában minden aranyból van, a szék, az asztal és rajta a tányér. Az aranytányérban
őrzik Jézus szent vérét, miként a földi templomban az oltári szentségben. Az
aranytemplom jellemzője, hogy kívül aranyos, belül irgalmas.
A szentségnek tehát a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy kegyelmes, irgalmas,
malaszttal teljes és külsőleg is szép, aranyos. A magyar nyelvben az „aranyos” szó
belső tulajdonságot is jelöl: kedves, jószívű, szeretetre méltó.
A Nap külső jegye az aranyosság, fényesség. Boldogasszony a Napba öltözött
asszony, akitől a Nap keleték, az Úr születék. Jézus Urunk tehát a Nap
tulajdonságrendszerét viseli: aranyos, irgalmas, igaz hitben teljes.
Ha az imádkozó megfürdik vérében, vagyis a Nap mosdóvizében, ő is ilyenné válik, így
üdvözülhet.

A szent idő, szent tér és megszentelt lelkiállapot

Megállapíthatjuk, hogy az imádságokban kiemelkedően fontos szerepet kap a szent idő.
Az átmeneti időszak, a hajnal és az alkony időpontja az, amikor megnyílhat a
mennyek kapuja. Ekkor uralkodik a szép esthajnalcsillag az égbolton, amely
Szűz Mária egyik jelzőjeként is szerepel.

Másik fontos motívuma a szent tér, amely erdő, kert, tenger vagy templom, illetve
saját megszentelt házunk közepe. Innen származik az Égig érő fa, amely átível az alvilág, föld
és a menny között. A fának zöld leveles ágai árasztják a fényt, virágok nyílnak, gyümölcsök
teremnek rajta, tetejében madarak, angyalok énekelnek. Ezen a fán van a Csillag, Hold és Nap
háza, ezen ül Szűz Mária és Krisztus Urunk.
A szent háromság ősi szimbólumunk, az este - éjfél - hajnal és a csillag - hold - nap
hármasságát találjuk meg az archaikus imádságokban is: a születés - örvendetes; halál -
fájdalmas; feltámadás - dicsőséges imarészekben. Ez a szerkezet a rózsafüzér imádságokban
a mai napig élő hagyomány.
A Holdon álló, Napba öltözött, Szentlélekkel jegyes Boldogasszony anyánk köti össze testében a
Szentháromságot, magába fogadja az Isteni Egységet.
Jézus három csepp vérének földre cseppenésével valósul meg az újjászületés, a feltámadás. Ez
a természet hajnali - pünkösdi megújulását is jelenti, a világosság, a melegség, a fény
győzelmét a sötétség, hideg, éj - tél felett

A megszentelt lelkiállapot
A magyar népköltészet értékrendszerének közepében a szeretet, sőt a magas hőfokú
eksztatikus szeretet, a szerelem áll. Ez köti az embert Istenéhez, amely érzelemhez társul
az igaz hit, a hűség. Ez köti szülőhazájához és mennyei Boldogasszony anyjához. Ez fűzi
szerelmeséhez, de ez kapcsolja össze a világ minden teremtményével,
madárral, fűvel, fával, csillaggal. A másik igen értékes tulajdonsága az
irgalmasság, kegyelem, megbocsájtás, amire mennyei édesanyja tanítja. A belső szépség mindig
kisugárzik: „Kívül aranyos, belül irgalmas.”

A szent idő, a szent tér és az emberi szeretet és irgalom együttesen lehetőséget ad arra,
hogy áttörjük e világ szintjét és kapcsolatba léphessünk a túlvilággal.
Aki rendszeresen imádkozik, és reggeli, esti imájában átéli az Üdvtörténetet, az mindig
megtisztul lelkileg, megfürdik Boldogasszony tejében és Jézus Urunk szent vérében, így magára
ölti azok tulajdonságait, szerető, szép, kegyelmes lesz, és így váltságot nyerhet,
bűneitől megtisztulhat. Ezt mondjuk el az ima záró részében:
„Aki ezt az imádságot elmondja, / Beveszem magamhoz paradicsom kertjébe, / Ábrahám
fényébe / Ott lészen mindörökkön-örökké. Ámen.”

Jézus váltságáldozata tehát a néphagyományban egy három részből álló, összetett

folyamat, amely a születéssel, az Istenség megtestesülésével kezdődik. Ezt követi a
kínhalál, a keresztre feszítés. A harmadik mozzanat a szent vérből való újjászületés.
A halandó ember úgy nyerhet váltságot, ha a megfelelő (szent) helyen és időben, a
megfelelő lélekállapotban (szeretet, irgalom) elmondott imájában rendszeresen átéli Jézus
Urunk váltságáldozatát.

Debrecen, 2003. Kathona

Mónika