A NEMZETKÖZI FILOZÓFIAI ÉLETBŐL:

A NÁPOLYI "ISTITUTO ITALIANO PER GLI STUDI FILOSOFICI"

Fehér M. István

"A klasszikus hagyomány szellemében Európa jövőjéért": ezzel a címmel

számolt be Konrád Gaiser, a tübingeni egyetem professzora a Frankfurter
Allgemeine Zeitung 1982. augusztus 11-i számában megjelent írásában a nápo-
lyi "Istituto Italiano per gli Studi Filosofici" tevékenységéről a német
olvasóknak. Az elismerő szavakban és dicsérő jelzőkben nem szűkölködő írás-
ban Gaiser úgy fogalmazott, hogy "a tudományos igazság kutatásának követel-
ménye a politikai és emberi felelősségérzés éthoszával kapcsolódik itt ösz-
sze". Vittorio Hösle, ugyancsak a tübingeni egyetem tanára, a nápolyi inté-
zet által 1984 márciusában Hegel jogfilozófiájáról rendezett nemzetközi
konferencia idején pedig úgy vélekedett, hogy "letargia és terméketlenség
által jellemzett korunkban" — aminek "következménye többek között Ameriká-
nak az intellektuálisan megbénult Európára való egyre nagyobb kulturális és
politikai befolyása" — a nápolyi intézet által kifejtett tevékenység "egye-
nesen történelmi jelentőségű1'."^
A filozófiai élet eseményeiről való egyidejű beszámolók általában a meg-
jelenő új publikációkra, vitákra, konferenciákra összpontosítják figyelmü-
ket: azokra a — mondjuk így — szellemi objektivációkra, melyek belőle ki-
kristályosodnak; s közben kisebb figyelem illeti a filozófiai élet szerve-
zeti kereteit, azokat az institucionális formákat, amelyekben a tradíció á-
polása, az eszmék cseréje és ütköztetése, a tudás, a tanultság átadása, új
tudósgenerációk fölnevelése, valamint a kiadói tevékenység s maga a kutatás
folyik; s amelyek korántsem elhanyagolható jelentőségűek a tudomány művelé-
se, kontinuitása s persze — ha a kiszámíthatatlan tényező: a személyes te-
hetség is hozzájárul — az ún. nagy művek megszületése szempontjából. Az a-

^"11 Tempo 1984. március 5.

143
lábbiakban ezért a filozófiai élet egy ilyen szegmentumáról, a nemzetközi
tekintélyű nápolyi intézet tevékenységéről kívánunk rövid tájékoztatást
nyújtani.
Az Intézetet 1975-ben Gerardo Marotta ügyvéd alapította személyes jöve-
delmeiből. A korunk egyik legnagyobb mecénásának tartott ügyvéd — aki a
Spiegel szerint "német tudósok körében is a filozófia legnagyobb mecénásán
2
nak számít" — élete harminc évét és jövedelmi forrásainak nagy részét ál-
dozta arra, hogy létrehozza házában a több mint százezer kötetet számláló
könyvtárát, s magának az Intézetnek a számára is, egészen a legutóbbi idő-
kig (amikor is az államtól végre külön épületet kapott) saját háza egy ré-
szét bocsátotta rendelkezésre. Az alapítás az "Accademia Nazionale dei Lin-
cei" védnöksége alatt történt, s az Intézet rögtön az első évektől kezdve a
lehető legintenzívebb tevékenységet fejtette ki. Az első szemináriumot az
alapítás évében a nemzetközi hírű jogfilozófus, a torinói Norberto Bobbio
tartotta — stílszerűen — "A politikai formák elmélete és Giambattista Vi-
co" címmel.
Az 1975—1984 közti időszakban körülbelül százhúsz szemináriumra került
sor, olyan tekintélyes tudósok vezetésével — a zárójelek között a tartott
szeminárium vagy szemináriumok címét jelezzük — , mint pl. K.-H. Ilting
("Hegel jogfilozófiájának aktualitása"), H.-G. Gadamer ("Hegel és a herme-
neutika", "Szöveg és értelmezés", "A platóni Parmenidész és annak öröksége",
"Hegel és Hérakleitosz"), Dieter Henrich ("Hét lépés a Schellingtől Hegelig
vezető úton"), P. 0. Kristeller ("A retorika a reneszánszban", "Aktív élet
és kontemplativ élet az itáliai humanizmusban", "Spinoza etikájának antik
és reneszánsz forrásai"), Luigi Pareyson ("Az ész elnémulása Schellingnél"),
Manfred Riedel ("Az európai tudomány univerzalitása és a filozófia primátu-
sa"), Charles B. Schmitt ("A Quattrocento itáliai kultúrája", "John Case és
az arisztotelianizmus a reneszánszkori Angliában", "William Harvey és az a-
risztotelianizmus: a 'De Generatione animalium' 'Praefatio'-ja"), Paul Di-
bon ("Kommunikáció és intellektuális élet a XVII. századi Európában"), René
Wellek ("A jelenkori kritika fő irányzatai az USA-ban"), Otto Pöggeler
("Vico és a topika eszméje"), K.-0. Apel ("A racionalitás problémája a tár-
sadalmi interakciókban"), Kurt Flasch ("Cusanus és Arisztotelész"), Vitto-
rio Hösle ("A filozófiatörténet poszthegeliánus felfogásai a hegeli elmélet
tükrében", "A görög tragédia kiteljesedése Szophoklész késői művében"), Paul

2
Per Spiegel 1979, 49. szám, 231. o.

144
Ricoeur ("Az elbeszélés kutatásának útja"), Jacques Le Goff ("Az eszményi
fejedelem Szt. Lajos korában"), Paul Vignaux ("A lét univocitása Duns Sco-
tusnál"), Ferdinand Fellmann ("A történeti teleológia Vicónál és Kantnál"),
Natalino Sapegno ("B. Croce és a húszas évek torinói kultúrája"), Cesare
Luporini ("A tizenegyedik Feuerbach-tézis"), D. P. Walker ("Descartes, Pas-
cal és a keresztény apologetika"), Francesco Gabrieli ("A görög filozófia a
muzulmán civilizációban"), M. Dal Pra ("Szkepticizmus és józan ész Hume-
nál") stb.
1980-ban került sor az Intézeten belül a "Scuola di Studi Superiori"
megalapítására, melynek mintaképéül a párizsi "École Pratique des Hautes
Études" szolgált; s az Intézet, rövid idő alatt, az "École"-on kívül szoros
kapcsolatot alakított ki a londoni "Warburg Institute"-tal és a tübingeni
egyetem Platón-archívumával is. Ma már ezen intézetekkel — valamint a prin-
cetoni "Institute for Advanced Studies"-zal — egy sorban emlegetik. A
"Scuola" fő feladata fiatal tudósok képzése, az olasz és az európai kultúra
kapcsolatainak fejlesztése. Az akadémiai évek szerint tagolódó program ke-
retében, általában a naptári évek első felében, januártól júliusig, rend-
szerint öt-nyolc nemzetközi tekintélyű tudós tart 1-2 hetes tanfolyamot Ná-
polyban. A részvétel pályázat útján történik; úgy harminc-negyven fiatal o-
lasz vagy nemzetközi kutató jelentkezését fogadják el (közülük tíz-tizenöt-
nek a tartózkodás költségeihez anyagi hozzájárulást nyújtanak). Az elmúlt
évek kurzusaiból a következőket emeljük ki: Charles B. Schmitt (Warburg
Institute): "A reneszánsz arisztotelianizmus problémái" (1981); P. 0. Kris-
teller (Columbia University): "Plótinosz és Spinoza" (1981); Paul Dibon
(École Pratique des Hautes Études): "Az eszmék áramlása az Egyesült Tarto-
mányokban Descartes-tól Spinozáig" (1981); René Roques (École Pratique des
Hautes Études): "Johannes Scotus Eriugena: 'De Divisione Naturae IV'"

(1982); Yvon Belaval (Sorbonne): "Az elméleti és gyakorlati szükségszerűség

leibnizi eszméje" (1982); Konrád Gaiser (Tübingen): "Platón mint filozófiai
író" (1982); Norberto Bobbio (Torino): "Hegel és az állam" (1982); Otto
Pöggeler (Bochum): "Bevezetés Heidegger gondolkodásába" (1982); Xavier Til-
liette (Institut Catholique de Paris): "A mitológia schellingi filozófiája"
(1983); Karl-Otto Apel (Frankfurt am Main): "Az etika a tudomány korában. A
szituáció antropológiai és történeti rekonstrukciójának és az etika újraa-
lapozásának kísérlete" (1983); Bernard Cohen (Harvard): "A tudományos for-
radalom fogalma" (1983); Paul Ricoeur (Université de Paris X): "Az idő a
történelemben és a fikcióban" (1984); Daniel P. Walker (Warburg Institute):

10 145
"A szellem vagy lélek fogalma Henry More-nál és Ralph Cudworthnél" (1984);
Adrién Peperzak (Nimege): "Hegel szellemfilozófiája" (1984); Robert Shack-
leton (Oxford): "Tanulmányok a fölvilágosodás kezdeteiről" (1985); Reinhard
Lauth (München): "Fichte tudománytanának rendszere" (1985). — 1980-tól
kezdve minden évben vendég Hans-Georg Gadamer: a nyocvan éven felüli filo-
zófus, korát meghazudtoló frissességgel és fiatalos lelkesedéssel vezeti a
tanfolyamokat, melyek — időrendben — a művészetek és az irodalom fenomeno-
lógiai-hermeneutikai kérdéseit, a dialógus és a dialektika platóni problé-
máit, a preszokratikusokat, Heideggernek a görögökhöz való viszonyát, vala-
mint — 1985-ben — Szókratészt és Platón szókratészi dialógusait tárgyalták.
Kurzusokat, illetve hosszabb szemináriumciklusokat a már említett nemzetkö-
zi intézményekkel való kapcsolatok keretében nem csupán Nápolyban rendeznek,
így — hogy csupán néhány kiemelkedő rendezvényt soroljunk föl — 1982-ben
Londonban a reneszánszról, Tübingenben Platónról, Párizsban a fölvilágoso-
dásról; 1983-ban Tübingenben Hegel természetfilozófiájáról, Poitiers-ban
Hegelről és Marxról, 1984-ben Wolfenbüttelben a német fölvilágosodásról tar-
tottak tanácskozásokat; olyan neves tudósok vettek részt, mint Charles
Webster, Quentin Skinner, Konrád Gaiser, Rüdiger Bubner, Henri Gouhier,
Paul Dibon. E nemzetközi rendezvények többszörösen is igen hasznosnak bizo-
nyulnak; a fölvilágosodással foglalkozó fiatal olasz kutatók — mint arra
pl. a Giornale Critico della Filosofia Italiana utalt"5 — szembesülhettek
Henri Gouhier Pascal-interpretációjával és a vonatkozó francia kutatásokkal
általában; a Tübingenben, Londonban és Párizsban tartott — az Intézet által
finanszírozott — szemináriumok pedig lehetővé tették a fiatal olasz kuta-
tók számára, hogy szakterületük nagy tekintélyű tudósaival megismerkedjenek
és eszmét cseréljenek. Az előadók és hallgatók közti közvetlen és szoros é-
rintkezés a "Scuola" egyik fő érdeme. "A kurzusok résztvevői csakúgy mint az
előadók" — nyilatkozta egy ízben Gadamer, aki Dibonnal és Kristellerrel e-
gyütt az Intézet tudományos tanácsának tagja — "sok időt szentelnek a közös
munkának. Az ideális az volna, ha ebből a célból a közösségi élet szorosabb
formáival rendelkeznénk. A professzornak nem puszta átmeneti vendégnek kell
lennie, hanem olyannak, aki mindig elérhető mindenki számára. Mindez megfe-
lel egyébként a Scuola vezetősége által kidolgozott tervnek."4 A "Scuola
törekvése az — írta az olasz filozófiai folyóirat — , hogy olyan posztgra-
duális képzést valósítson meg, ahol az ifjú diplomás tökéletesítheti tudo-

''Giornale Critico della Filosofia Italiana, LXII (1983), 121. o.

4
Uo. 120. o.

146
mányos képzettségét és szembesítheti elképzeléseit az ebben az esetben va-
lóban párjukat ritkító vendégprofesszorokkal.5
Az Intézet különböző hazai és nemzetközi tudományos konferenciákat is
szervez és támogat. Ezek között említést érdemelnek az 1983 májusában Ná-
polyban az "Internationale Hegel Vereinigung"-gal együttműködésben rende-
zett "A filozófia logikája Hegelnél" című konferencia, valamint a Galilei-
ről, Ficinóról és Platónról tartott tanácskozások.
Az Intézet szellemi orientációjának, a filozófiai-eszmetörténeti stú-
diumok középpontban álló szerepén túlmenően, a jó értelemben vett inter-
diszciplinaritás is jellemző vonása. Az Intézet 1978-tól kezdődően körülbe-
lül húsz ún. tudományos szemináriumot szervezett; ezekre a természettudomá-
nyok kiemelkedő képviselőin kívül számos Nobel-díjas tudóst is meghívtak;
így pl. a fizikai Nobel-díjas Emilio Segrét, a kémiai Nobel-díjas Ilya Pri-
goginét és a fizikai Nobel-díjas Steve Weinberget. A La Repubblica с. olasz
napilap 1984. május 11-én "luxus-hét a tudomány számára Nápolyban" kezdet-
tel számolt be "Az új perspektívák a kvantumelméletben és az általános re-
lativitáselméletben" címmel Nápolyban és Amalfiban rendezett konferenciáról,
amelyen a világ legnevesebb elméleti fizikusai vettek részt a Szovjetunió-
tól az USA-ig, s vitatták meg többek között a kozmológia, az elemi részecs-
kék elméletének és a gravitációnak a problémáit. Ebben az időben Kari Pop-
per éppen Svájcban tartózkodott, és Marotta ügyvéd (érdemes ezt az esetet
elmesélnünk, hiszen jól jellemzi az Intézet alapítójának tiszteletre méltó
lelkesedését), értesülvén erről a körülményről, nyomban repülőre szállt, és
némi unszolás után rávette a tudományfilozófia "nagy öregjét" (ahogy a na-
pilapok aposztrofálták), hogy Angliába való hazatérése előtt tegyen még egy
kis kitérőt, és jöjjön el Nápolyba egy előadásra; másnap már vele együtt
repült vissza, közben még éjszaka értesítette az olasz Popper-kutatók vagy
más szempontból érdekeltek nagy részét, úgyhogy harmadnapra — több időt
Popper nem engedélyezett — már tekintélyes szakmai közönség hallgatta Pop-
per előadását... — A tudományos szemináriumok külön csoportját képezik az
1983-tól megrendezésre kerülő gazdaságtörténeti szemináriumok; ezek kereté-
ben került sor 1984 júliusában az oxfordi Saint-Hilda College-ban az "első
ipari forradalomról" tartott egyhetes szemináriumsorozatra.

Uo.

x
147
 Az Intézet jelentékeny kutatói és — három kiadónál: a Bibliopolisnál
mint saját kiadójánál, valamint a Prisminél és a Procaccininál — igen ki-
terjedt publikációs tevékenységet folytat. A klasszikus antikvitás öröksé-
gének föltárását és ápolását hivatott előmozdítani a "La Scuola di Platone",
a "La Scuola di Epicuro" és a "Testi di Filosofia Antica" c. sorozat. Ezek
keretében jelentek meg Szpeuszipposz és Xenokratész töredékei, Philodémosz
és Polysztratosz írásai; megjelenés alatt állnak Arkheszilaosz és Karnea-
dész töredékei, valamint Plótinosz Enneadesz-ának kritikai kiadása, olasz
nyelvű fordítással mellékelve. A klasszika-filológia kiemelkedő jelenkori
eseményei közé tartozik a Marcello Gigante vezetése alatt németül és olaszul
megjelentetett katalógus a herkulaneumi papiruszokról. A katalógus az 1826
tekercs mindegyikének megadja a leírását, terjedelmét, jelrendszerét, a vo-
natkozó kutatástörténetet a hozzá tartozó bibliográfiával. Több sorozat tár-
ja föl az olasz filozófiai kultúra hagyományait (itt Bruno és Campanella
összes műveinek kiadása, a "Corpus Reformatorum Italicorum", az olasz föl-
világosodás műveinek, illetve a XIX. századi Nápoly filozófiai folyóiratai-
nak utánnyomása, összegyűjtése és új kiadása érdemel említést), s különösen
figyelemre méltó "A középkori közgazdászok" c. sorozat. Az Intézet által
rendezett előadások, illetve szemináriumok vagy kurzusok kiadása a "Memorie
dell'Istituto Italiano per gli Studi Filosofici" és a "Lezioni della Scuo-
la di Studi Superiori in Napoli" c. sorozatok keretében folyik. A "Serie
Testi" és a "Serie Studi" a klasszikus filozófiai hagyomány — az olasz ol-
vasók számára eleddig kevéssé hozzáférhető — műveit, illetve a vonatkozó
kutatásokat teszi folyamatosan közzé: az előbbiből Hamann, Reimarus, Troeltsch,
Berkeley, Ranke és Condorcet írásait, az utóbbiból Giovanni Moretto
Schleiermacher-tanulmányát, Domenico Losurdónak Kant politikai gondolkodá-
sát rekonstruáló monográfiáját, valamint Carlo Riccatinak Johannes Scotus
és Cusanus teremtéselméletére vonatkozó vizsgálódásait említjük. A német i-
dealizmus örökségét két sorozat gondozza. A "La Filosofia Classica Tedesca"
a klasszikus hagyomány némely ma már kevésbé ismert szerzőjének műveit je-
lenteti meg olasz nyelven a Prismi Kiadónál. Mindenekelőtt figyelmet érde-
mel itt J. E. Erdmann 1841-es logikai és metafizikai kompendiuma, mely a
hegeli Logika körül kikristályosodott vitákban azt a figyelemre méltó ál-
láspontot képviselte, mely szerint logika és metafizika hegeli azonosítása
csupán az általános metafizikaként fölfogott ontológia értelmében áll fönn,
ám nem vonatkozik a metafizika különös részeire (pszichológia, kozmológia,
teológia): Erdmann ezáltal Hegelt főleg ama vád alól igyekezett fölmenteni,
mely szerint logika és metafizika hegeli egyesítése az istenség eszmévé

148
történt redukcióját jelenti.6 A sorozat ezenkívül az olasz olvasók számára
hozzáférhetővé teszi a nemzetközi filozófiai tudományosság némely kiemelke-
dő jelenkori eredményét, így pl. Dieter Henrich Der ontologische Gottesbe-
weis с. nevezetes művét, mely az ontológiai istenbizonyíték történetét
vizsgálja az újkori és a klasszikus német filozófiában.^ A másik sorozat
"Hegels Vorlesungen" címmel, K.-H. Ilting vezetése alatt, eredeti nyelven,
kritikai kiadásban teszi közzé Hegel publikálatlan előadásait. Eddig két
kötet jelent meg: az 1821-es Religionsphilosophie és az 1819—20-as Natur-
P
philosophie. E sorozat — bátran mondhatni — szinte kihívást jelentett a
németországi Hegel-kutatás számára, amennyiben a "Gesammelte Werke" csupán
Hegel műveinek és kéziratainak a kiadását kívánta gondozni. Ha a nyolcvanas
évek elején a hamburgi Meiner kiadónál mégiscsak megindult a "Hegel: Vorle-
sungen" című sorozat (a "Gesammelte Werke" keretein kívül), akkor ebben a
kezdeményezésben a nápolyi kihívásnak föltehetően nem kis szerepe lehetett.
Az Intézet számos más, különféle alkalmakhoz kapcsolódó rendezvénnyel is
magára irányítja a figyelmet. Említést érdemelnek a meglehetős gyakorisággal
megrendezésre kerülő ún. "bemutatások" ("presentazione"-k). Ezek keretében
épp megjelent könyveknek, kiadványoknak (esetleg folyóiratok tematikus szá-
mainak) a szerzői, szerzői kollektívái, avagy szerkesztői, kiadói (esetleg
a szakma tekintélyes tudósai) szűkebb vagy tágabb közönség előtt mutatják
be az illető művet vagy kiadványt. Az ilyen jellegű estek azért is haszno-
sak, mivel olyan föladatot látnak el, amit a friss publikációkra való nyom-
tatásban történő reagálások — mindenekelőtt recenziók — nem tudnak betöl-
teni. A szerzői kollektíváknak így pl. alkalmuk nyílik egymással szembesí-
teni nézeteiket; a közönség előtt számot adhatnak törekvéseikről és az el-

6
Vö. Johann Eduard Erdmann: Compendio di Logica e Metafisica /Grundriss
der Logik und Metaphysik/, Prismi Editrice Politecnica, Napoli 1983, § 232
(203 sk. o.).
^Dieter Henrich: La prova ontologica dell'esistenza di Dio. La sua
problematica e la sua storia nell'etä moderna, Prismi Editrice Politecnica,
Napoli 1983. A sorozatnak megjelenés alatt álló kötetei között szerepel G.
A. Gablernek a hegeli Fenomenológiába való 1827-es bevezetése, valamint
Fichte és Schelling levelezésének kiadása. A Prismi Kiadónál jelent meg e-
gyébként az II marxismo della maturitá di Lukács c. tanulmánygyűjtemény is,
mely magyar szerzők írásait is tartalmazza.
Q
G. W. F. Hegel: Religionsphilosophie, Band I., Die Vorlesung von 1821,
sajtó alá rendezte K.-H. Ilting, Bibliopolis, Napoli 1978, 765 oldal; G. W.
F. Hegel: Naturphilosophie, Band I., -Die Vorlesung von 1819/20, K.-H. II-
tinggel együttműködve sajtó alá rendezte M. Gies, Bibliopolis, Napoli 1982,
152 oldal.

149
ért eredményekről, az esetleges távolabbi célkitűzésekről, a mű megszületé-
sét kísérő gondokról stb. A "bemutatás" ugyanakkor — amennyiben összefogla-
lóan ismerteti a kiadványt — a jó értelemben vett tudománynépszerűsítés (és
hírverés) föladatát is ellátja. Egy-egy megjelenő új publikáció alkalmából
a nem szakmai közönség képet kaphat az illető tudományterületen folyó kuta-
tások állásáról, problémáiról, a szóba jövő megoldási hipotézisekről stb.
Ez a népszerűsítő szempont (a nagyközönség felé való fordulás) a különben
zárt körű "Scuola di Studi Superiori" kurzusain is érvényesül. Ezek a —
mint említettük — 1-2 hetes tanfolyamok oly módon kerülnek megrendezésre,
hogy egyfelől (a program központi részeként) délelőtt és délután a minden-
kori előadó és a hallgatók közti zárt körű diszkussziók folynak. (Ezekről
egyébként minden egyes napon jegyzőkönyv készül, amelyet a következő nap
reggelén fölolvasnak, esetenként kiegészítenek, s ezzel biztosítják a dis-
kurzus kontinuitását.) Másfelől viszont — úgyszólván pihenőnapként, az in-
tenzív munka megszakításaként — a tanfolyam vezetője egy-egy népszerűbb elő-
adást is tart szélesebb közönség részére, amelyet — esetenként — egy vagy
több, a résztvevők, ill. hazai olasz tudósok köréből szervezett nyilvános
szeminárium fog körbe (amelyeken, ily módon, a tanfolyam vezetője maga is
hallgató). így pl. Adrién Peperzak Hegel szellemfilozófiájáról 1984. május
21. és 26. között tartott kurzusának keretében két szemináriumra került sor
a szemináriumon részt vevő Theodore Geraets professzor (Ottawa), ill. a ne-
ves olasz Hegel-kutató Vincenzo Vitiello (Salerno) vezetésével. Ily módon
— természetesen — nem csupán arra nyílik lehetőség, hogy a tanfolyamon
részt vevő fiatal kutatók megismerkedjenek tekintélyes tudósok kutatásaival
(valamint, hogy velük eszmét cseréljenek), hanem arra is, hogy olasz tudó-
sok is bekapcsolódjanak az eszmecserébe, s hogy — végül — a nagyközönség
is képet kapjon a diszkusszióról.

Az Intézet szerteágazó tevékenységét talán három fő célkitűzés köré

csoportosíthatjuk: új intellektuális erők képzése, a tudományos kutatás
előmozdítása, valamint a szemináriumokban végzett munka, ill. a tudományos
eredmények publikálása. A tudás átadásának az Intézet által megvalósított
formája azért is figyelemre méltó, mert — amint arra Vittorio Hösle rámu-
tatott — az Európában immár általánossá vált mammut-egyetemek, nehézkes
struktúráikkal és bürokratikus szervezeti formáikkal, egyre kevésbé képesek
a tradíció ébrentartására és ápolására, a tudományos dialógus és informá-

150
ciócsere termékeny közvetítésére. Gerardo Marotta, írja Hösle, Aby Warburg
univerzalitását és képzettségét
9
egy reneszánsz fejedelem magával ragadó

lendületével egyesíti. Az enciklopédikus érdeklődés a filozófiai, a termé-

szet- és humán tudományokon túl kiterjed a vallásra is (elég lesz csupán az
1984 február—áprilisában egy-két hetes időközökben megrendezett "A krisz-
tológia fejlődése a kezdetektől Kalcedónig" c. szemináriumsorozatra utalni),
sőt az Európán kívüli kultúrákra: 1983 júniusában a buddhizmusról és a Vé-
dákról folyt Nápolyban eszmecsere.
Ez a rendkívül intenzív tevékenység ugyanakkor alig néhány ember munká-
jának eredménye. Marotta ügyvéd közvetlen munkatársa, Antonio Gargano, az
Intézet titkára és egyúttal a könyvtár gondozója (mellesleg "főállásban"
középiskolai tanár) vállalja — egy néhány fős technikai személyzettel — a
szervező és koordináló munka java részét.
A nápolyi intézet ennek a hanyatló városnak a csodája — fogalmazott
10
1978-ban Josef Schmitz van Vorst. Marotta mintaképe a Benedetto Croce ál-
tal alapított másik tekintélyes nápolyi intézet, az "Istituto Italiano per
gli'Studi Storici" volt. Az Intézet szellemi arculatát plasztikusan jellem-
zi 1981-ben indított folyóiratának a címe: "Nouvelles de la République des
Lettres". A République des Lettres Pierre Bayle-től kölcsönzött elnevezés,
talán "írástudók köztársaságaként" fordíthatnánk. A nápolyi intézet — fo-
galmazott Yvon Belaval, a "Société Internationale de Philosophie" titkára
— , híd, mely Európával köt össze; olyan intézet, mely csupán önmagától,
azaz alapítójának fölvilágosult szellemétől, az írástudók köztársaságának
odaadó hívétől függ."'""'" S a vélemények, valójában, politikai pártállástól
függetlenül elismerőek. Hála Marotta tevékenységének, írta az Unita-ban
Luigi Compagnone, "Nápolyban ismét virágzik ama nagy irodalmi köztársaság,

amely a hatszázas évek második felében oly nagy kisugárzással volt egész
12
Európára". Nem véletlen, hogy amikor Nápolyban megnyílt a Bourbonokról
szóló nevezetes kiállítás, mely nem foglalta magában sem a fölvilágosodást,
sem az 1799-es köztársaságot, akkor Marotta egy alternatív kiállítást ren-
dezett, amelyet azután Torinóban és Párizsban is bemutatott — egy "Az o-
lasz hegeliánusok Nápoly és Torino között" című tudományos tanácskozás kí-
9
II Tempo 1984. március 3.
"*"\ásd Frankfurter Allgemeine Zeitung 1978. július 23.
"'""'"Yvon Belaval: "Un ponté con l'Europa", II Tempo 1983. augusztus 17.
1о
Luigi Compagnone: "A Napoli rinasce la Repubblica Letteraria", L'Unita
1983. július 15.

151
séretében. "Gerardo Marotta" — írta Gaiser — "mesterének, Benedetto Crocé-
nak a meggyőződését követi, mely szerint az elmélet és a gyakorlat szétsza-
kítása jogosulatlan, mivel a megfontolt belátás megfelelő cselekvésre köte-
lez/.../ Minden patriotizmus mellett a munka a nemzetközi együttműködésért,
Európa szellemi megújításáért folyik, /.../ és fennáll a reménység, hogy ez
az Európa új közösséggé küzdi ki magát — nem pusztán a politika és a gaz-
daság, hanem a filozófia és a tudomány erőinek segítségével."13

13
Konrad Gaiser: "Im Geist der Antike für die Zukunft Europas", Frank-
furter Allgemeine Zeitung 1982. augusztus 11.

152